1p

A remélt megtakarításoknak csak egy része teljesül a vasúti mellékvonalak leállításából. További gond, hogy a beállított Volán-buszokon kevesen utaznak, hogy több helyen néhány hónap alatt csökkentették a többletjáratok számát, írja a Népszabadság.

Márciusban 14 vasúti mellékvonalat szüntetett meg a MÁV, azóta Volán-buszok szállítják a vonat nélkül maradt települések lakóit. A MÁV-nak a szárnyvonalak idei leállításából tízmilliárd forint megtakarítást kellene elérnie, ám a Népszabadság értesülései szerint kétmilliárdnak is örülni kell majd.

A hátrahagyott veszteség egy része mindenesetre átvándorolt a Volán-társaságokhoz, amelyek immár a vonatok helyére lépő saját buszjárataik számát is ritkítják. A buszokon ugyanis kevés az utas, fenntartásuk ezért veszteséget okoz a Volán-cégeknek.

Az biztos, hogy a Volán-társaságoknak újabb vonalakon kell majd teljesen kiváltaniuk a vonatközlekedést, hiszen további tervek készülnek az újabb szárnyvonal-leállításokra. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egy tanulmánya a Volán- és falubuszok összehangolásának módját és jogszabályi feltételeit vizsgálja, egy másik pedig 32 veszteséges vasútvonal jövőjét elemzi, olvasható a Népszabadságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!