2p

Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van - közölték a hatóságok.

Holland sajtóbeszámolók szerint a Rotterdamhoz közeli, moerdijki gyárban tomboló tüzet több kilométeres távolságból látni lehetett. Több helyi lakos arról számolt be az Omroep Brabant helyi rádiónak és tévének, hogy két robbanást hallott gyorsan egymás után, háromnegyed 11-kor, és a detonációk olyan erősek voltak, mintha földrengés történt volna.

A robbanás okát egyelőre nem közölték. A sérülteket kórházba szállították, és Jac Klijs moerdijki polgármester szerint - aki az ANP holland hírügynökségnek nyilatkozott - néhány órán belül hazamehetnek.

A hatóságok arra kérték a helybelieket, hogy tartsák zárva otthonuk ablakait, mert a füst rövid ideig tartó irritációt okozhat a szemben és a légutakban. A baleset környékén egy időre lezárták a közutakat, és felfüggesztették a tengeri hajózást.

A hatóságok közlése szerint a robbanás műszakváltás idején történt a 320 hektáron elterülő üzemben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, és poroltó habbal fékezték meg a lángokat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!