Az utasok, akik között kisgyermekek és idős emberek is vannak, minden ellátás nélkül a repülőtéren töltötték a szombatra virradóra éjszakát, és az olasz lapok szerkesztőségeihez fordultak kétségbeesésükben a körülmények miatt.
Tiltakozásukra a repülőtér igazgatója előbb felajánlotta nekik a szállodai éjszakázás lehetőségét, az utasok azonban ezt elutasították, mert abban reménykedhettek, hogy elutazhatnak. Erre viszont azt a választ kapták, hogy ugyan a rendelkezésükre bocsáthatnának egy repülőgépet, de az nem tudna leszállni Katowicében a rossz időjárási viszonyok miatt.
Ezt követően többen hazatelefonáltak, mire kiderült, hogy otthon verőfényes napsütés van.
Az WizzAir közleménye szerint a helyzetet megoldották, a társaság mentesítő járatot küldött a római utasokért, akik délután 5 óra körül érkeztek Katowice repülőterére.