2p

Üzleti titokra hivatkozva nem közölte a MÁV, hogy mennyiért vált meg a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. teljes üzletrészétől. A román vevőnek két évig fenn kell tartania a mostani foglalkoztatotti létszámot.

A teherszállítással foglalkozó román S.C. Grampet S.A. tulajdonába került a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. teljes üzletrésze, a társaság által használt ingatlanok ugyanakkor továbbra is a magyar vasúttársaságnál maradnak - jelentették be a két társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Sipos Sándor, a MÁV Zrt. portfólió-kezelési vezérigazgató helyettese hangsúlyozta: az értékesítést elsősorban a MÁV Cargo korábbi értékesítése, illetve a MÁV alaptevékenységéből kikerült teherszállítás tette indokolttá.

Hangsúlyozta: a román fél vállalta, hogy két évig fenntartja a foglalkoztatás jelenlegi szintjét és érvényben tartja a kollektív szerződés rendelkezéseit, továbbá három év alatt legalább 1,5 millió euró értékű beruházást hajt végre a tehervagonok gyártásával és javításával foglalkozó debreceni üzemben.

Az állami tulajdonban lévő MÁV - üzleti titokra hivatkozva - nem kívánta nyilvánosságra hozni a 2009. június 12-én szerződésszerűen lebonyolított tranzakció értékét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!