2p

A Romania Cable Systems and Romania Data Systems (RCS&RDS) megtette ajánlatát a Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) távközlési vállalat 64,4 százalékának megvásárlására, írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar.

A tekintélyes romániai üzleti-pénzügyi napilap úgy tudja, hogy a dán TDC távközlési cég tulajdonában lévő többségi részvénycsomag megszerzéséért a Mid Europa Partners magán befektetési alap és a norvég Telenor távközlési vállalat egyaránt versenyben van. A lap értesülése szerint a hónap végén hirdetik majd ki a nyertes nevét.

Az újság ezzel megerősítette a Dow Jones hírügynökség egy héttel korábbi értesüléseit a versengőkkel kapcsolatosan, megemlítve azt is, hogy a licit szervezésére a részesedését árusító cég a BNP Paribas bankot kérte fel.

A tranzakció értéke meghaladhatja a 800 millió eurót, véli a román üzleti lap, amelynek Alexandru Oprea, az RCS&RDS vezérigazgatója úgy nyilatkozott: "alkudható" összegről van szó.

A Teszári Zoltán nagyváradi vállalkozó tulajdonában lévő RCS&RDS az utóbbi időben jelentős - legutóbb 500 millió dolláros - hitelek felvételével finanszírozta piaci terjeszkedését. Tavaly 18,5 millió eurós adózott eredményre tett szert 346,5 millió eurós üzleti forgalomból, emlékeztet a Ziarul Financiar.

A HTCC korábban megvásárolta az osztrák székhelyű Memorex Telex Communications AG kibocsátott 95,7 százalékát, ezáltal a legnagyobb nemzetközi nagykereskedelmi szolgáltató lett a közép- és kelet-európai régióban. Tavaly áprilisban megkapta a magyar és a román versenyfelügyeleti hatóságok jóváhagyását az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. felvásárlására. A Gazdasági Versenyhivatal tavaly októberben jóváhagyta azt is, hogy az Invitel megvásárolhassa a svéd Tele2-től a Tele2 Magyarország Kft.-t.

Az integrációt úgy oldották meg, hogy a HTCC csoport vállalkozásai idén január elsejei hatállyal beolvadtak az Invitelbe. A cég hivatalos elnevezése az átalakulást követően Invitel Távközlési Zrt. lett. Az átalakulással az Invitel Távközlési Zrt.-be olvadt a Hungarotel Zrt., a Pantel Kft., a HTCC Kft., a V-holding Zrt. és az Euroweb Zrt. A HTCC azóta az Invitel márkanév alatt működik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!