Az amerikai Crocs Inc. hétfői bejelentése szerint októbertől az üzletek polcain lesz a társaság ruhakollekciója. A szabadidős viseleteket - a közvéleményt igencsak megosztó - cipőkhöz hasonlóan rendkívüli színvilág jellemzi majd a cég ígérete szerint.
A ruházati termékek megjelenését a cipők elsöprő sikere teszi lehetővé, amely a társaság legendáriuma szerint néhány éve egy karibi vitorlázás során született meg. A későbbiekben aztán a ronda is lehet szép és kényelmes szlogennel két év alatt nem csak az Egyesült Államokat hódította meg a Crocs, de világszerte mind több ember lábán látni a bumfordi színes cipőket.
A luxus kivitelű crocs-ok egyébként ma már a világsztárok szekrényében is megtalálhatók. A vállalat honlapja szerint a színes cipőik elkötelezett híve lett többek között Al Pacino, Val Kilmer, Alicia Silverstone, Teri Hatcher és Jack Nicholson is. A cég természetesen a cipőpiacon is terjeszkedni kíván, és ősszel 13, téliesített modellel jelentkezik. A Crocs közleménye szerint a hűvösebb időben is hordható termékeik sokkal inkább a klasszikus cipőkre fognak emlékeztetni, és állítólag szakítanak a "bohóc-cipők" hagyományával. A lépéstől azt várják, hogy a kinézete miatt igen csak megosztó lábbeli így sokkal szélesebb vásárlói réteget ér majd el.
A cég sikerét mindenesetre jelzi, hogy ma már 3200 embert foglalkoztatnak, és a világ hat országában (USA, Kanada, Kína, Olaszország, Mexikó, Románia) gyártják a gumiklumpákat. A vállalat 2006 februárjában a tőzsdén is megjelent, és rendkívül sikeres évet tudhatott maga mögött. A Crocs 2006-os forgalma 355 millió dollár lett, míg az egy részvényre jutó nyeresége egy év alatt 215 százalékkal, 1,61 dollárra nőtt.