2p

Eredményes volt a Sármelléki Repülőtér üzemeltetésére kiírt nyilvános pályázati eljárás, amelyen az SCD Group tette a legjobb ajánlatot, de a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén elhangzottakkal ellentétben a szerződéskötési folyamat még nem zárult le - közölte az SCD Group Zrt.

A közlemény kitért arra, hogy még tartanak az egyeztetések a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatokkal, amelyek során a felek arra törekednek, hogy hosszú távú és stabil feltételeket teremtsenek a légikikötő zavartalan működéséhez és fejlesztéséhez.

Az SCD Group és a tulajdonos önkormányzatok fontosnak tekintik, hogy a sármelléki nemzetközi légikikötő működtetéséről kizárólag hiteles információk lássanak napvilágot. Ezért cáfolják azt a sajtóértesülést, amely szerint a BFT elnöke Suchman Tamás részt vett az SCD és az önkormányzatok közötti megállapodás előkészítésében, így a szervezet pénteki ülésén elhangzott, a repülőtér tervezett utasforgalmára vonatkozó számadatok sem tükrözi az SCD számításait, illetve álláspontját - áll a közleményben.

Az SCD csoport és a megállapodásban érintett önkormányzatok kizárólag a nemzetközi légikikötő üzemeltetéséről aláírt szerződést követően kívánnak nyilvánosság elé állni. A társaság sajtófelelőse nem kívánt az MTI kérdésére reagálni, hogy Suchman Tamás bejelentése, miszerint áprilistól újra indulhat a sármelléki repülőtér, valós információkon alapul-e. Közölte, erről a szerződés véglegesítése után adhatnak majd tájékoztatást.

Működtető felszámolás mellett döntött a sármelléki repülőtér felszámoló-biztosa, így április elsejétől ismét beindul a Balaton Airport az SCD Group üzemeltetésében - jelentette be Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke a szervezet pénteki ülésén Siófokon.

A BFT elnöke kifejtette, az üdülőrégió igenforgalmi teljesítménye nagyban függ attól a sármelléki repülőtértől, amely komoly kormányzati és vállalkozói tőkéből indulhatott be, 140-200 ezres utasforgalom lehetőségét magába rejtve. A tulajdonos a válság miatt komoly adósságokat halmozott fel és elkerülhetetlenné vált a felszámolás. Az egyeztetéseken az SCD vállalta az üzemeltetést, megállapodásra törekedve az érintett önkormányzatokkal. Az üzleti kapcsolatai révén első évben 50 ezer körüli utasforgalom elérését célul tűző SCD jelezte, szeretné tartósan megszerezni az üzemeltetői jogokat - tájékoztatta Suchman Tamás a testületet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!