A brit megrendelés pénzügyi részleteit, amely 500 vontatóra vonatkozik, nem hozták nyilvánosságra, azonban érdekesség, hogy az ügylet részét képezi két, Scania tűzoltóautó is, melyek a Carlisle repülőtéren teljesítenek majd szolgálatot, Anglia északnyugati részén. A Scania márciusban kezdi meg a járművek leszállítását.
A vállalat ugyancsak jelentős, mintegy 151 darabos megrendelést kapott a Disfrimurtól, Spanyolország egyik legnagyobb logisztikai cégétől. A szerződés szerint a járművekkel szerviz és finanszírozási szolgáltatási csomagban kerültek új tulajdonosukhoz. Mindegyik vontatót a Scania új, Euro 4-es, EGR technológiával szerelt, 480 lóerős, hathengeres erőforrása hajtja.
A Disfrimur romlandó áruk szállítására specializálódott vállalat, elsősorban élelmiszer áruházláncok számára. A megrendelt járműveket a svéd cég az idei év első felében szállítja le a logisztikai vállalatnak, mely így már több mint 500 Scaniát üzemeltet majd flottájában.
Menedzsment Fórum
Scaniákat vett a brit BKV
Az angliai székhelyű Eddie Stobart Limited 500 Scania R420-as vontatót rendelt meg, miután a Brit Közlekedési Vállalat is a Scania mellett döntött 2007-ben. Spanyolországból pedig 151 vontatóra kapott megrendelést a svéd vállalat.