1p

 

Simon András

1968-ban született. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán szerzett diplomát, ezt követően a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen lobby szakképesítést szerzett.

Tizenegy évig dolgozott újságíróként és szerkesztőként. 1994 és 2005 között a Magyar Televízió és a TV2 hírműsorainak szerkesztő-műsorvezetője, ezen belül 2002-től a Pulitzer-emlékdíjas Este című közéleti-politikai magazinműsor főszerkesztője és műsorvezetője volt.

2005–2006 között a Magyar Televízió műsorokért felelős alelnöki tisztségét töltötte be.

2007 januárjától a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációért felelős PR igazgatójaként dolgozott, majd 2007. október 1-jével kinevezték a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatójává. 2008 májusában a Magyar Marketing Szövetség alelnökévé választották meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!