2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. vezérigazgatója az mfor.hu-nak hivatalosan is megerősítette azt a korábbi információt, miszerint a cég kedden felmondta a MÁV harminc plusz harminc motorvonatának gyártására kötött együttműködést a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Rt.-vel.

Dunai kérdésünkre nem kívánta részletezni a "rendkívüli felmondás" okát. Annyit azonban megjegyzett: 2003-ban még egy teljesen más állapotban lévő Transelektróval kötöttek megállapodást, azóta - mint mondta - a csoport "teljesítőképessége megingott". Úgy véli, mostani lépésük azt a célt szolgálja, hogy a MÁV által megrendelt vonatok első példányait - a múlt héten életbe lépett szerződésben foglaltaknak megfelelően - 2007 március végéig le tudják szállítani.

Mint ismert, tegnap nem csak partnerét, hanem vezetőjét is elvesztette a Transelektro. A csoportot összefogó Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt. keddi közgyűlésén a még február közepén kinevezett Hónig Péter elnök-vezérigazgatót felmentették, az igazgatóság elnökévé Tímár Gyulát választották. A Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója a váltás okairól az MTI-nek csupán annyit mondott: azáltal a reorganizációs folyamatot kívánják felgyorsítani. A vezérigazgatói teendők ellátásával átmenetileg Sarlós Tibort, a GTV ZRt. eddigi vezérigazgató-helyettesét bízták meg.

A Vegyépszer Rt. még február végén vált a Transelektro csoport ipari holdingját (és így a GTV-t) birtokló Transelektro Management Vagyonkezelő Kft. fő tulajdonosává.

Az üggyel kapcsolatos fejleményekről szóló hosszabb cikkünket csütörtök reggel közöljük.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Fekete kedd a Transelektrónál
Székely Péter: új műsorhoz új férfi kell
MÁV: választások előtti vonatdömping
Hónig: A Transelektro életem legnagyobb kihívása
Székely: Fájó szívvel, de távozom, ha kell

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!