2p

Miközben a Pannon előfizetői létszáma nőtt 2008-ban, addig a forgalma, illetve a cég EBITDA-ja csökkent 2007-hez képest.

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 76,445 milliárd forint kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, szemben a 2007. évi 77,058 milliárd forinttal, miközben előfizetőinek száma december végén 3,731 millió volt, mintegy 350 ezerrel több mint egy évvel korábban.

A cég közleménye szerint a bevétel mintegy 4 milliárd forinttal, 188,363 milliárd forintra csökkent tavaly. A társaság közleménye szerint tavaly az egy előfizetőre eső átlagos havi bevétel (ARPU) 4292 forintot tett, míg egy évvel korábban 4630 forintot.

A Pannon tavaly a negyedik negyedévben 48,49 milliárd forint bevételt és 17,214 milliárd forint EBITDA-t ért el. Mindkettő mintegy 1,5 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A közlemény idézi Ove Fredheimet, a Pannon vezérigazgatóját, aki elmondta: az ügyfélszám növekedésének várható lassulását figyelembe véve alapvető fontosságú a stabil ügyfélkör. A Pannon a hálózat folyamatos fejlesztésével igyekszik növelni az új és a régi ügyfelek elkötelezettségét.

A Pannon 2008-ban a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére (CAPEX) 17,879 milliárd forintot költött, 3 milliárddal többet mint egy évvel korábban.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!