2p

A diplomaszerzés előtt állók kereshetnek, találhatnak állást maguknak az ország legnagyobb vidéki állásbörzéjén, amelyet ma tartanak a Miskolci Egyetemen.

A börze alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlataiknak a megismertetésére. A találkozón lehetőség nyílik az egyetemi hallgatók és a fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre, továbbá az információgyűjtésre a diplomások iránti keresletről.

A Miskolci Egyetem Diák Irodája szerint az érdeklődők ugyanakkor ne számítsanak arra, hogy azonnal aláírt munkaszerződéssel távozhatnak. A kiállítóknál leadott önéletrajzok alapján a cégek ugyanis általában később válogatnak. A standoknál folytatott beszélgetés során tett jó benyomás azonban befolyásolhat egy későbbi interjút, így sokat javíthat egy állás megszerzésének esélyén.

Ebben az évben kilencven standon csaknem száz kiállító vesz részt a börzén, ebből 72 állásajánlatokat kínáló, közvetítő cég, szervezet, hat külföldi ösztöndíjakat, munkalehetőséget kínáló szervezet és tizenegy további partner.

A legtöbb ajánlat a gépészmérnököknek, közgazdászoknak, villamosmérnököknek és informatikusoknak szól. A cégek kifejezetten keresnek minőségbiztosítási mérnököt, műszaki menedzsert, anyagmérnököt, kohómérnököt, gázipari mérnököt, geológust, programozó matematikust, logisztikust, vegyipari gépészt, vegyészmérnököt, vegyészt, építőmérnököt, járműgépészt, közlekedésmérnököt vagy más műszaki, természettudományi, kereskedelmi végzettségűeket.

Mindössze húsz társaság adott meg konkrét adatot a várható bruttó fizetésre, a kezdő fizetés átlagosan 130 és 200 ezer forint között alakul.

MtI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!