1p

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a Volán Egyesülés a közösségi közlekedés versenyképességének fokozása érdekében - közölte a két személyszállítással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.

A megállapodást Zaránd György, a vasúttársaság vezérigazgatója és Bencsik Zoltán, a Volán Egyesülés vezérigazgató-helyettese írták alá a közlemény szerint.

Az együttműködéssel a társaságok célja, hogy biztosítsák a mobilitási igények fenntartható kielégítését, a közszolgáltatás versenyképességének növelését az egyéni közlekedéssel szemben, az összehangolt, egymásra épülő és egymást kiegészítő hálózatok működtetését a közszolgáltatási személyszállításban, valamint a magasabb színvonalú utaskiszolgálást - derül ki a közleményből.

A tájékoztatás idézi Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki üdvözölte a megállapodást, valamint hangsúlyozta, hogy a munkamegosztásra alapozva kell a személyszállító társaságok versenyképességét növelni. Hozzátette: a vasúti- és a távolsági buszközlekedés jövőbeni fejlesztései meghatározók lesznek a komfortos és stresszmentes utazás szempontjából.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!