2p

Súlyosnak tartják a jelen sajtóközleményt jegyző kommunikációs szakmai szervezetek a sajtóban „reklámadóként” megjelent médiaadót és szakmai egyeztetést javasolnak - olvasható a szervezet közleményében.

A szakmai szövetségek álláspontja szerint a „reklámadó” néven bejelentett és a médiaszektorra kivetni tervezett adó hatásai egyelőre beláthatatlanok mind a szektor, mind pedig a közönség számára, és az rendkívüli mértékben érinti az egyébként is nehéz helyzetben lévő kommunikációs iparágat - írja közleményében a Magyar Reklámszövetség.

A médiaszektor, mint a véleményformálás, a véleménynyilvánítás alapvető fontosságú iparága évek óta súlyos helyzetben van, amit az is jelez, hogy a szektor az elmúlt öt évben reklámbevételeinek több mint harmadát elveszítette.

A tervezetben szereplő adókötelezettség a fentiek ismeretében a médiaszektor munkahelyteremtő képességét, beruházási, kutatás-fejlesztési tevékenységét, társadalmi szerepét, végső soron pedig alapvető társadalmi feladatainak ellátását veszélyeztetné a hazai tartalomelőállítás helyzetének nehezítése mellett. A tervezett adófizetési kötelezettség így nem csupán a médiaszektor működését érintené alapvetően, hanem káros hatásai a teljes kommunikációs iparágra és ezen felül a kapcsolódó iparágakra is kiterjednének.

A teljes kommunikációs iparágat tömörítő szakmai szövetségek emiatt egyeztetést javasolnak a kormánynak abból a célból is, hogy a jogalkotó számára információt adhassanak a médiaszektor valós helyzetéről, valamint azon hatásokról, amelyek a tervezett adó bevezetése nyomán a magyar gazdaság teljesítőképességére is negatív következményekkel járhatnak és végső soron a gazdasági növekedés esélyeit rontják.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!