4p

Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az ágazat infrastruktúrájának szinten tartásához és fejlesztéséhez - összegezte Mártha Imre, az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. vezérigazgatója az energetikai ágazat problémáit.

A nemzeti energiastratégia "szép és jó", csak meg kellene valósítani - fogalmazott. Mártha Imre egy hasonlattal jellemezte a helyzetet: olyan, mintha "egy Michelin csillagos étterem sztárséfje csak a receptet vinné ki az éhes vendégnek". Az energetikai ágazat "hibernált" állapotban van: nincsenek nagy erőműberuházások, a Mavir lényegében befejezte az átviteli  hálózat fejlesztését, és a korábbi évek intenzív beruházásaihoz  képest új elemek nem nagyon épülnek. Hiányoznak a feltételek a megújulóenergia-termelő beruházásokhoz is, pedig ezek elengedhetetlenül fontosak lennének az európai uniós vállalások teljesítéséhez és a foglalkoztatás bővítéséhez.

Ez utóbbi példájára Mártha Imre elmondta, hogy az ELMIB-nél három biomassza erőmű-beruházást terveznek, de úgy tűnik, hogy ebben a kormányzati ciklusban itthon már nem kerül sor egyetlen nagyméretű megújulótermelő berendezés avatására sem a bizonytalan szabályozási környezet miatt. Az új támogatási rendszert, a METÁR-t a legutóbbi információk szerint csak 2013-ban vezetnék be. Ezek a beruházások éveket vesznek igénybe, és csak biztos jogszabályi környezetben finanszírozhatók. Az ELMIB által tervezett három kiserőmű közvetlenül hatvan, közvetve 200-250 embernek adna munkát. 

Jelenleg lényegében egyetlen erőműprojekt van a kormány "radarján", az új paksi blokkok építése. Ennél viszont már mutatkozik a "Bős-Nagymaros" szindróma. A gigaberuházás energetikai szempontból indokolt, de az információk hiánya miatt mára megosztottá vált a politika, s a jelek szerint egyre csökken az atomenergia társadalmi támogatottsága Magyarországon is. Új alapokra helyezett társadalmi párbeszédre lenne szükség: mindenki értse, hogy miért szükséges az atomerőmű, és mennyire biztonságosak az új technológiák, máskülönben a projekt Bős-Nagymaros sorsára jut. A szakember hangsúlyozta, hogy  a japán fukusimai erőmű katasztrófájának tanulságaiból okulva a paksi bővítéssel meg kellene várni az új technológiák piaci megjelenését. 

A forráshiány miatt elmaradt fejlesztések  már a következő 3-5 évben fizikailag észlelhető problémákat okozhatnak a belföldi rendszerekben. Gyakoribbak lehetnek az erőművi üzemzavarok, az áramkimaradások, vagy a szünetelő gázszolgáltatás - vélekedett Mártha Imre. Hozzátette: minden bizonnyal nő az áramimport is a berendezések elavultsága és a korszerűsítések elmaradása miatt. A szakértő  szerint a gyengébb forint, a magasabb kamat, a különadók rárakódnak az energiaárakra. Ez nemcsak a magyarországi vállalkozások versenyképességét rontja, hanem a hatósági ár ellenére "átszivárog" a lakossághoz is, mert az energetikai szektoron kívüli cégek nem tudják "lenyelni" a többletköltségeiket. 

Mártha Imre az MTI-nek adott interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy igen rövid az idő a Gazprom orosz céggel az új hosszú távú gázszerződés megkötésére. Egy ilyen szerződés tető alá hozása bonyolult és évekig tart, s nem szabad megfeledkezni arról, hogy az érvényben lévő néhány éven belül lejár. Magyarázatként hozzáfűzte: minél rövidebb idő alatt próbál valaki egy ilyen szerződést megkötni, annál drágábban juthat a termékhez, ez esetben a földgázhoz.  A szakember hozzáfűzte: a megállapodás megkötését nem segíti a belföldi gázpiacon is tapasztalható bizonytalanság, illetve a régi és új szereplők "bénultsága".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!