3p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A költségvetési szervek átlagos 10 százalékos leépítése, a Vám- és Pénzügyőrség 7.850 fős állományából 808 főt érint - mondta Schlág László, a VPOP átszervezési biztosa az MTI-nek.

A biztos hozzátette: a pénzügyőr állományból 2004. május 1-ig 404 főt, míg a jövő év végéig további 404 főt bocsátanak el, így a VP állománya a jövő év végére 7.042 főre csökken. A szakaszos leépítést az indokolja, hogy 2004. január 1-től a jelenlegi jogszabályok szerint, a nyugati és északi határszakaszon még intenzív ellenőrzések folynak, ám május 1-től ott megszűnik a vámellenőrzés, és az erőket át kell csoportosítani a déli és keleti határátkelőkre, amely egyben az EU külső határa is lesz.

Az országos parancsnokság állománya 129 fővel, mérséklődik, ami azt jelenti, hogy ott 25 százalékkal kevesebben dolgoznak majd, míg a középfokú szerveknél dolgozó vámosok létszáma 679-cel lesz kevesebb, ami az ott szolgálók 9,3 százaléka. A külső határátkelőhelyek megszűnésével, néhány átalakul belterületi vámhivatallá. A vámkezelő helyek száma ott 300-ról mintegy 30-ra csökken. Ám ennek részleteiről a PM, GKM, és a VPOP képviselőiből álló átszervezési bizottságnak kell döntenie.

Az átszervezési biztos közölte: a megszűnő vámkezelő helyek ellenére, több új feladatot is kap a testület, amelyek 304 főt igényelnek. Így megemlítette az Interoperabilitási Projekt 66 fős igényét, a Nemzeti Jövedéki Központ létrehozását, amely 60 pénzügyőr ide irányítását igényli.

Ehhez hasonlóan új intézmény lesz jövőre a 34 munkatárssal működő Jövedéki Kapcsolattartó és Kockázatelemzési Központ és szükség lesz a belterületi ellenőrzésekhez 6 mobil csoportra, 144 fővel, valamint a keleti és déli határszakaszra a feladatok növekedésével is várhatóak átcsoportosítások.

Schlág László elmondta, hogy az új beosztások elosztásakor, a kiválasztási alapelvek között meghatározó lesz az önkéntes jelentkezés, a tudás és tapasztalat, a hozzáállás, az etikus munkavégzés, a szakmai alkalmasság, és a hatékony szervezet létrehozásának igénye. Ennek megfelelően ez év augusztusában megkezdődtek az egyéni elbeszélgetések, a helyzetfelmérés, az átköltözési hajlandóság illetve a létesítmény-helyzet felmérése. Szeptemberben kialakították az új szervezeti struktúrát, döntöttek a középfokú szervezetek létszámáról.

Novemberben határozták meg a felszabaduló létszám rendezési szempontjait, és a régión belüli átcsoportosítások lehetőségeit. Kiderült az is, hogy a korkedvezményes nyugdíjra, a 25 éves szolgálati viszonnyal rendelkező, mintegy 720 fő lenne jogosult. Döntöttek arról is, hogy aki vállalja az átköltözést a nyugati, északi határszakaszról keletre, délre, az viheti beosztási illetményét.

Az átszervezési biztos közölte: jelenleg 457 betöltetlen beosztás van, amelyre jelentkezhettek a vámosok. Egy ember több beosztást jelölhetett meg, sorrend felállításával. Schlág László szerint november 28-ig születik meg a végső döntés, az áthelyezésekről illetve az elbocsátásokról, és alakítják ki a schengeni állománytáblát, és közlik a döntést az érintettekkel. Az átszervezési biztos kiemelte, hogy a szakszervezet vezetőivel - melynek képviselője tagja az Átszervezési Bizottságnak - az egyeztetés folyamatos, és teljes körű.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!