2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egyre gyakrabban toboroznak kárpátaljai vállalatok más ukrajnai megyékből szakmunkásokat, miközben Ungváron már diplomás alkalmazottakból is hiány mutatkozik.

A kárpátaljai megyeszékhelyen már régóta nem emlékeznek a mostanihoz hasonló munkaerőpiaci helyzetre: a betöltetlen állások száma meghaladja a munkanélküliekét. Hivatalos adatok szerint a városban betöltésre váró 900 munkahely kétharmada szakmunkási állás, a többi állami alkalmazotti munkakör - írta legfrissebb számában az ungvári Rio című hetilap.

Az újság szerint a legtöbb betöltetlen állás a feldolgozóipari vállalatoknál, a kereskedelemben, a közlekedésben és az államigazgatási szférában található. A lap idézte Szerhij Olekszijukot, az ungvári foglalkoztatási központ igazgatóját, aki elmondta, hogy a helyi vállalatok már versengenek a szakmunkásokért: magasabb béreket, több szociális juttatást, kedvezményes étkeztetést, egészségügyi biztosítást, megfelelő munkakörülményeket ígérnek a potenciális munkavállalóknak. Jelentős hiány van például varrónőkből, mivel Ungváron négy nagy ruhagyár is működik - tette hozzá.

Ami az üres közhivatalnoki állásokat illeti, a lap szerint a fiatal diplomások nem törik magukat, hogy betöltsék őket, inkább külföldi munkahelyek felé kacsintgatnak, ahol az ungvári bérek hat-hétszeresét is megkereshetik. Több kárpátaljai vállalat úgy próbálja magához vonzani a képzett munkaerőt, hogy szociális lakásokat biztosít a szakemberek számára - írta az ungvári hetilap.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!