Az államtitkár azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére a tárcánál tárgyaltak a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok elnökeivel és társelnökeivel.
A megbeszélésen felvetődött, hogy a szakoktatók pénzbeli és szakmai megbecsülésének erősítése érdekében a kormány készítsen javaslatokat.
Egyetértés volt abban is, hogy egy keresletvezérelt és a munkaerőpiac valós elvárásainak megfelelő szakképzési rendszert fejlesszenek Magyarországon. Egyetértés alakult ki továbbá az Országos Képzési Jegyzék átalakítása és fejlesztése terén is.
A konzultáción felvetődött az is, hogy a pályakövetés területén, különösen a szülőkkel való kapcsolattartásban legyen kezdeményezőbb a mindenkori szaktárca.
Az államtitkár elmondta: szóba került, hogy mennyire szolgálja a felnőttképzés a munkaerőpiac valós igényeit. Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy az elmúlt időszakban módosítottak egy munkaügyi miniszteri rendeletet, amely szerint kifejezetten a munkaerőpiacon az elhelyezkedést biztosító szakmákhoz adnak támogatást a felnőttképzésben.
Bihall Tamás, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság társelnöke, egyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke azt mondta: a gazdaságnak az az igénye, hogy gyakorlatorientált szakemberek álljanak rendelkezésre. Felmérések szerint ma Magyarországon mintegy 100 ezer olyan betöltetlen álláshely van, amely minőségi szakemberre vár, döntően a középfokú iskolarendszerben képzett szakmunkások területén.
Bihall Tamás szavai szerint a kamarák és a velük együttműködő munkaadói és munkavállalói szervezetek olyan döntési rendszert terjesztenek elő pár napon belül a régiókban, amelyek orientálni fogják a képzési intézményeket. A rendszer számba veszi a kiemelt szakmákat és azokat, amelyeket nem oktatnak az adott régióban.
El kell jutni oda, hogy a felsőoktatás területén is legyen a gazdaságnak beleszólása, amely alapján össze tudják hangolni a képzést a gazdaság igényeivel - jegyezte meg.