2p

Az Autonóm szakszervezetek a kormány személyi jövedelemadó javaslataival egyetértenek ugyan, de a béren kívüli juttatások megadóztatását továbbra sem fogadják el.

Borsik János, a szakszervezeti szövetség elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a kormány által jóváhagyott elképzeléseket tervezetnek tekintik, amelyről később még egyeztetnek, és amelyek változhatnak.

Elutasítják a cafeteria egyes elemei 50 százalékának megadóztatását is, és sajnálattal vették tudomásul, hogy a kormány nem hallgatta meg a szakszervezeti észrevételeket az önkéntes pénztári befizetések adókedvezményének megtartása érdekében. A munkáltatói adókedvezmény megszüntetésével a kormány veszélyezteti az öngondoskodás intézményét - mutatott rá Borsik János.

A bejelentett szja-változásokat a szövetség támogatja, mert úgy látja, hogy azok az alacsonyabb keresetűeknek kedveznek - mondta az elnök. Hozzátette azonban, hogy a javaslatokról további egyeztetéseket tart szükségesnek, ahogy azt is, hogy a kormány tovább távolodjon a Reformszövetség javaslataitól. A Reformszövetség javaslatai egyszerűen "észveszejtőek", ez nemcsak munkavállaló-ellenes, hanem társadalomellenes is - fogalmazott az elnök.

Borsik János sürgette, hogy a kabinet minél hamarabb juttassa el javaslatait a szakszervezeteknek. Rendkívül súlyosnak nevezte az ország gazdasági helyzetét Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szerdán kifejtette: a pesszimisták szerint másfél-három év múlva jöhet rendbe valamelyest a gazdaság. Jelenleg azonban "nagyon súlyos a helyzet, nem tudunk mást tenni, mint a kormánnyal és a munkáltatókkal folyamatosan tárgyalni a következő évek lehetőségeiről..., a bejelentett és a be nem jelentett intézkedések munkavállalókat érintő hatásainak csökkenéséről" - mondta a szakszervezeti vezető.

A munkáltatókat kétlelkűnek minősítette Borsik János, úgy vélve, részint próbálnák menedzselni a Reformszövetség javaslatait, másrészt megpróbálnak alkudozni a kormánnyal. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban március 20-án folytatódnak a tárgyalások - emlékeztetett a szakszervezeti vezető hangsúlyozva: azok az engedmények amelyeket a kormány tett, még nem elegendőek.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!