2p

Az Európa kulturális programhoz kapcsolódva négycsillagos szállodát épít Pécsett, a Balokány-fürdő területén az Aquaprofit Zrt. - értesült a Napi Gazdaság.

A mintegy hárommilliárd forintos beruházás 2010 tavaszára valósulhat meg, vagyis arra az évre, amikor Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. A fürdőt működtető önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Fürdő Kft. még tavaly tavasszal írt ki pályázatot a patinás, többhektáros strand megvásárlására.

A nyertes, 60 millió forintos vételi ajánlattal az az Aquaprofit Zrt. lett, amely többek között a 10 milliárdos sárvári gyógy- és wellnessfürdő, valamint a hozzá kapcsolódó 220 szobás szálloda beruházója is volt.

A társaság eredetileg egy építészeti megoldásaiban is különleges wellnessközpontot is szeretett volna felépíteni a területen, másfél milliárd forintos költséggel, de miután kiderült, hogy nem jutnak pályázati forrásokhoz, az üzlet kútba esett.

A pécsi önkormányzat és a cég néhány nappal ezelőtt abban állapodott meg, hogy az Aquaprofit tizenöt évre bérbe veszi a terület egy részét, amelyen a szálloda felépülhet. A közgyűlés arról is döntött, hogy a területet megosztják, s ezt követően az Aquaprofit azt megvásárolhatja, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!