Szász Dániel 35 éves, közgazdász diplomával rendelkezik. Pályafutását a General Motors Csoportnál kezdte, ahol 1994-től különböző menedzseri és pénzügyi vezető pozíciókban dolgozott az Opel vállalatainál Magyarországon és Németországban. 2002-től a GM Daewoo Central and Eastern Europe ügyvezető igazgatói feladatát látta el.
A szakembert 2004. január 1-jével nevezték ki a T-Online Magyarország Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi posztjára. Az azóta eltelt időszakban pénzügyi ismeretei mellett jelentős szakmai tapasztalatra tett szert a telekommunikációs piacon és vállalatirányításban. Pénzügyi vezetői munkájának köszönhetően Magyarország vezető internetszolgáltatójának eredményessége 2004 óta folyamatosan javul.
Szász Dániel részese lett a Magyar Telekom Csoport egyik legdinamikusabban növekvő üzleti területe, a szélessávú internet ugrásszerű elterjesztésének, továbbá jelentős szerepet játszott a T-Online Magyarország által az utóbbi időszakban végrehajtott akvizíciókban (Iwiw közösségi portál, Adnetwork online marketingszolgáltató).
Makai Bence, a Crnogorski Telekom igazgatóságának elnöke nem hosszabbítja meg szerződését a 2006. évi pénzügyi beszámoló elfogadását követően. Megbízatási ideje alatt egyebek mellett sor került a vállalat első sikeres SOX megfelelőségi auditálására 2006 végén, a "T" márka sikeres bevezetésére a montenegrói távközlési piacon, és megteremtették a szélessávú csatlakozások országos kiterjesztésének és a 3. generációs mobilszolgáltatások bevezetésének feltételeit is.
További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.