TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Irodaház-tornyokból álló városkaput épít a magyar Futureal és az osztrák Akron csoport; a Budaörsi út végén épülő beruházás 250 millió euróba kerül - jelentette be a helyszínen Futó Gábor, a magyar fejlesztő vezérigazgatója szerdán.

A fejlesztők egy 150 méter magas torony építését is tervezik, ehhez azonban a fővárosnak módosítani kell a szabályozási tervet, amiről társadalmi vitát kezdeményeznek.

Összességében százezer négyzetméter bérbe adható irodaterület épül, a föld alatti parkolókban ezer-ezerötszáz autónak jut hely.

Futó Gábor ismertette: komplett vállalati központokra is számítanak, hiszen egy cégnek 30-40 ezer négyzetméter irodát is  bérbe tudnak adni. Az építkezés jövőre kezdődik, és 2010-ben már beköltözhetnek a bérlők az első épületbe.

Az MTI kérdésére Futó Gábor korainak tartotta a projekt finanszírozójának megnevezését.

Fegyverneky Sándor országos főépítész támogatásáról biztosította a magas ház tervét. Véleménye szerint egy ház minőségét nem a mérete, hanem építészeti milyensége dönti el. A város kapujában jelkép lenne egy magas ház - mondta, kiegészítve azzal, hogy Varsóban nincs magassági korlát, világhírű építészek tervezik ott toronyházaikat.

A Futureal megvásárolta a vasúti sínek túloldalán, az Etele tér környékén lévő telkeket is, így a két helyszínt együtt kezeli a fejlesztés során. A túloldalon lennének a kereskedelmi és egyéb szolgáltató létesítmények, a kettő közti átjárást a 4-es metróval együtt épülő alagutak biztosítják.

A Futureal csoport négyszázmilliárd forint értékben fejleszt ingatlanprojekteket, amelyek közül a legnagyobb a Corvin sétány.

Az Akron csoport Ausztrián kívül Németországban, Hollandiában, Magyarországon, Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban és Horvátországban van jelen, 57 projektben 1,2 milliárd euró értékű ingatlant kezel, a futó fejlesztéseinek értéke félmilliárd euró.

MTI/Menedzsment Fórum 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.