4p

Azok a szülők, akik féltik a tévétől a gyereküket, érdekes módon már korán megmutatják nekik az internetet. A gyerekweboldalakon nehéz reklámozni, de még így is körülbelül százmillió forint forog évente ezen a piacon. A nagy cégek saját oldalakat is építenek számukra. Mfor.hu háttér.

A hirdetők is érdekeltek az etikus reklámozásban

Eladható

Az is jól látszik, hogy egyelőre egy meglehetősen szűk réteg ülteti tudatosan az internet elé csemetéjét. Ők a későn gyermeket vállaló harmincasok, akik az átlagnál jobb körülmények között élnek, és magasabban iskolázottak. "Sokszor előfordul ezeknél a családoknál, hogy például a televíziót tiltólistára teszik a gyermek életében, de az internettől nem tartják távol. A gyerekoldalakon hirdetőknek viszont azzal is számolniuk kell, hogy az ilyen szülő mindig együtt ül a gép előtt a gyermekkel" - tette hozzá Novák Péter. Szerinte éppen ezért a reklámokkal is így érdemes számolni: egy részük a szülőt szólítja meg, egy részük pedig a gyermekeket.

Fontos az etika

A reklámszakember azt is kifejtette, hogy a gyerekeknek szóló weboldalakon elhelyezett reklámokra különösen szigorú törvényi szabályok vonatkoznak, de az ilyen internetes oldalakat működtető cégek maguk is szigorú önszabályozással kell, hogy működjenek. Az egyik legfontosabb ilyen előírás, hogy közvetlen fogyasztásra nem buzdíthatják a gyermekeket.

A Minimax weboldalainak szerkesztői ugyanakkor azt tapasztalták, hogy az etikus reklámozásban a reklámozó is érdekelt. "A törvényi szabályozáson túl a konfliktusgyanús termékek reklámozóival igyekszünk olyan kreatív kompromisszumos megoldást találni, amely a hirdetőnek, a terméknek és a honlapnak is elfogadható helyzetet teremt. Ezek az esetek egyébként is ritkák" - mondta lapunknak Rákár Gábor.

Az etikus reklámozás szabályait a - főleg élelmiszeripari cégek, édességgyártók kezelésében lévő - céges gyerekhonlapoknak is be kell tartaniuk. A túrórudikat gyártó Friesland Kft. által üzemeltetett "Pöttyös kapitány" oldal nemrég lett "gyermekbarát honlap". A cég azonnal forintosítható üzleti hasznot nem vár a gyereklaptól, hiszen - mint az Sipos Judit, a Pöttyös üzletág vezetője elárulta - a lapon elhelyezett tartalmaknak deklaráltan fejlesztő céljuk van. Azt sem rejtik ugyanakkor véka alá, hogy természetesen van haszna Pöttyös kapitány oldalának, amely az ismertségben és márkához való érzelmi kötődésben jelentkezik leginkább.

Szakemberek fejlesztenek

Másféle üzleti hasznot vár a T-Online a handabanda.hu-tól: a lap a korábbi axer.hu-ból nőtt ki, mivel a készítők úgy érezték, hogy a régebbi oldal elavult, nem volt elég felhasználóbarát. "Szerettük volna egy kicsit az oktatás, ismeretterjesztés irányába elvinni a tartalmakat, amire az axer.hu felület már nem lett volna alkalmas" - mondta lapunknak Fábián Zoltán, a cég Hozzáadott érték osztályának vezetője. "A lapnak hagyományos üzleti céljai is vannak - fizetős tartalmak értékesítése, eladásösztönzés, klasszikus bannerhelyek eladása -, de elsődlegesen a családos T-Online felhasználókban szeretnénk erősíteni az ügyfél-elégedettségi mutatókat. Ez szintén elég nehezen forintosítható hasznot jelenthet a vállalatnak" - válaszolta kérdésünkre az osztályvezető.

Szakembereket, pedagógusokat szinte mindegyik portál alkalmaz. "Olyan portált kívántunk létrehozni, ami ténylegesen egy integrált készségfejlesztést valósít meg. Ezért természetes volt, hogy az előkészítés során igénybe vettük fejlesztő pedagógus, gyermek- és médiapszichológus segítségét. Ezzel azóta is folyamatosan és aktívan élünk" - fejtette ki a Friesland képviselője.

A T-Online-nál közvetlenül nem alkalmaznak szakembereket, együtt dolgoznak viszont az egyszervolt.hu-val, ahol pedagógusok is segédkeznek a tartalomfejlesztésben. A Minimax oldalain is tanárok dolgoznak a cég vezetőjének tájékoztatása szerint.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!