2p

Szekszárdon építi fel harmadik magyarországi üzemét az EPS hőszigetelő anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó, osztrák tulajdonban lévő Austrotherm Kft.; a másfél milliárd forintos beruházással mintegy 400 ezer köbméteres termelőkapacitás jön létre - közölte a társaság az MTI-vel.

A gyár az első építési ütem végeztével, október közepén 20 dolgozónak ad majd munkát, majd a létszám a teljes kiépítettség elérésekor, 2010 végére 30-35-re emelkedhet. Az Austrotherm megjelenése lendületet adhat a környéken az építési-felújítási tevékenységnek, továbbá munkát ad a környéken dolgozó szállítási cégeknek is.

Az új gyár építését a fokozódó kereslet és a dráguló szállítás indokolja. A cég szerint a szigorodó hőszigetelési és környezetvédelmi előírások miatt is várható, hogy egyre több hőszigetelő anyagot alkalmaznak majd Magyarországon is. A becslések szerint a jelenleg átlagosan 5-6 centiméter vastag hőszigetelés megduplázódik az épületeken.

A cég mindenképpen dél-magyarországi településen akart üzemet építeni, hiszen a győri központ az észak-nyugati, a gyöngyösi az észak-keleti régiót látja el hőszigetelő anyaggal. A választás azért esett Szekszárdra, mert a hamarosan megépülő M6 autópálya jó közlekedést biztosít a Duna mentén észak-déli irányban, és könnyen elérhető a térség legnagyobb települése, Pécs. A döntésben fontos szerepet játszott, hogy a Szent István híd révén a keleti országrész is jól megközelíthető.

A szekszárdi gyártókapacitás létrejötte lehetővé teszi az Austrotherm számára, hogy bővítse a déli határon fekvő országokba, Szlovéniába, Horvátországba, Szerbiába, Romániába történő exportját is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!