Csökkent január és július között 13, illetve 7 százalékkal a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma, a vendégéjszakák száma hasonló mértékben, 12 és 7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A közlemény szerint a szálláshelyek árbevétele folyó áron 10 százalékkal mérséklődött.
A kereskedelmi vendéglátóhelyek 2009 első félévében 263 milliárd forint bruttó árbevételt értek el: a vendéglátóhelyek árbevételének 12 százaléka származott a kereskedelmi szálláshelyen üzemeltetett üzletekből. Júliusban, akár az első hat hónap mindegyikében, szintén alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban - közölte a KSH.
A kereskedelmi szálláshelyeken január-júniusban a külföldi és a belföldi vendégek száma 14 százalékkal, illetve 9 százalékkal maradt el az előző évi értéktől, míg a vendégéjszakák száma 12 százalékkal, valamint 9 százalékkal csökkent. Az első félévben a szálláshelyek árbevétele 100 milliárd forint volt, folyó áron 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az idén január-júliusban 1,718 millió külföldi vendég 4,962 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek 2,186 millió belföldi vendéget és 5,233 millió belföldivendég-éjszakát jelentettek.
Az év első hét hónapjában a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 41 százalékos volt. A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma az első hét hónap során 11, illetve 15 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A vendégforgalom visszaesése valamennyi turisztikai régiót jellemezte.
A kereskedelmi szálláshelyek összesen 124 milliárd forint bruttó árbevételt értek el 2009. január-júliusban, ezen belül a szállásdíj bevétel 72 milliárd forint volt, az összes bevétel folyó áron 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért értéktől.
A KSH adatai alapján a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15273 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó árbevétel (REVPAR) pedig 6311 forint, tavaly ugyanez az érték 14932, illetve 7058 forint volt.
Az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel jelentős csökkenését a szállodák szobakapacitás-kihasználtságának 6 százalékpontos visszaesése is befolyásolta. Az idén júliusban a szálláshely-szolgáltatás általános forgalmi adója 20 százalékról 18 százalékra csökkent, ezért a szállodák júliusi nettó átlagára 9,6 százalékkal, a bruttó pedig 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az év első hét hónapjában a forintárfolyam 12-15 százalékkal volt gyengébb, mint az előző évben. Ennek ellenére mérséklődtek a bevételi adatok, mivel a szállodák külföldivendég-éjszakái jelentősen csökkentek - közölte a KSH. A szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások 2009. január-júliusra számított árindexe 1,7, illetve 5,9 százalék növekedést jelzett az egy évvel korábbi szinthez képest.
Július 31-én a működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2830 volt, ezen belül a 856 szálloda 51 ezer szobával, 1085 panzió 14 ezer szobával állt a vendégek rendelkezésére. Az egyéb szálláshelyek száma, turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping, 889 volt.
A KSH adatai szerint a szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások a szálláshelyeken júliusban közvetlenül 31 ezer főt foglalkoztattak, ami 6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben.