2p

Szeptember 28-án derülhet ki, mely társaságok pályázták meg a két országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot; ezen a napon nyújthatják be ugyanis ajánlatukat az érdeklődők - áll a médiahatóság honlapján olvasható közleményben.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) július 20-án fogadta el a pályázat végleges szöveget. A kiírás szerint a 2011. július 1-ig tartó első szakaszra ajánlhatnak meg 350 és 700 millió forint közötti díjat az indulók, míg a hétéves koncesszió hátralévő részére - a 200 milliós fix összeg mellett - a nettó árbevétel legalább nyolc százalékával indulhatnak; felső határt pedig nem állapított meg a testület, amely korábban a bevétel 10-15 százalékában szabta volna meg ezt a tételt.

Mint írták: havi átlagban kell teljesíteni a 25-35 százalékos sávban megajánlható magyar zenei kvótát, amelynek végső értékét "a műsorszolgáltató három év alatt évenként egyenletesen emelve is elérheti".

Ugyanakkor - a reggel öt és este tizenegy óra közötti sávban - heti 25-100 percnyi, illetve nem pártpolitikai civil műsort kell vállalniuk a frekvenciáért versenybe szállóknak.

Az összpontszám műsorszolgáltatási tapasztalatért odaítélhető tizedéről döntve "nem értékelhető hátrányként, ha a pályázó nem országos műsorszolgáltatási tapasztalattal rendelkezik.

Az ORTT a december 31-én lejárt frekvenciastop miatt nem tudta tavaly kiírni a pályázatot a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által 1997 óta használt két frekvenciatartományra, majd a testületen belüli viták mellett az is hátráltatta a munkát, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) csak június közepén döntött egy, a témába vágó médiatörvény-módosításról. Az Ab akkor megsemmisítette azt a passzust, amely lehetővé tette volna, hogy a hullámsávok jelenlegi használói pályázat nélkül újrázhassanak.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!