Az együttműködés előzménye, hogy az Arcadom két évvel ezelőtt részletes piacfeltárásba kezdett a szerbiai piacon. Később párbeszéd kezdődött a cég menedzsmentje és a nisi önkormányzat között, majd a város küldöttsége budapesti látogatása során a cég referenciái, ezen belül a Millenniumi Városközpont épületei láttán adtak megbízást az Arcadomnak, amely így verseny nélkül nyerte el az üzletet.
A nisi fejlesztés három elemből, egy kereskedelmi célú létesítmény megépítése mellett a városházát is magában foglaló többfunkciós önkormányzati bázis kialakításából, illetve infrastrukturális beruházásokból áll - mondta a napilapnak Pálovits Károly, az Arcadom stratégiai és fejlesztési vezérigazgató-helyettese. Az utóbbiak részeként ivóvíz- és szennyvíztisztító telepet létesít a magyar cég a szerb városban, s emellett kiépíti a nisi rakpartot.
A megbízás százmillió eurós - az OTP Bank által finanszírozott - ingatlanfejlesztés részleteit a következő hat hónapban dolgozzák ki a felek, így például azt is, hogy pontosan mekkora alapterületű lesz a kereskedelmi vagy éppen az önkormányzati központ, számol be a Napi Gazdaság.