2p

A mai tinédzserek szeretnek márkákról és reklámokról beszélgetni - legalábbis ezt lehet kiolvasni abból a felmérésből, amely szerint a fiatalok átlagosan heti 145 alkalommal folytatnak beszélgetéseket brandekről.

A 13 és 17 év közöttiek hetente összesen 145-ször, vagyis naponta több mint hússzor említenek meg márkákat, esetleg reklámkampányokat beszélgetéseikben átlagosan. Ez kétszer annyi, mint a felnőttek esetében - derül ki a Keller Fay Group elemzéséből, melyet a Brandweek idéz.

Ha az adatokhoz hozzátesszük azt is, hogy a tinik kevesebb mint kétharmada (csaknem 60 százaléka) társalog rendszeresen marketingről vagy médiáról, akkor a ténylegesen ilyen témákról beszélgetők esetében még tovább növekszik az említések száma. A felnőttek kevesebb mint fele, 48 százaléka említi rendszeresen ezeket a témákat.

A fiatalok 19 százaléka az interneten és telefonos szöveges üzenetekben is társalog márkákról, ugyanez az arány az idősebbeknél csak hét százalék - ami nem meglepő, hiszen a fiatalok az internetet összességében is többet (és máshogy) használják.

Mindkét csoport esetében az említések többsége pozitív volt, elmondható tehát, hogy elsősorban a nekik tetsző brandekről cserélnek eszmét a fogyasztók.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!