2p

A brit telekom felügyelet, az Ofcom, megtette az első lépést hogy szabályozza az internetes telefonpiacot, mert egyre több felhasználó fordul a VoIP szolgáltatások irányába.

A felügyelet szerdán tette közzé új ajánlásait, melyek körvonalazzák a fogyasztóvédelmet, a panaszok kivizsgálását, sőt a potenciális büntetések mértékét is. Az érintett felek májusig tudnak reagálni a felvetésekre, melyek várhatóan augusztustól lépnek életbe.

Az Ofcom még 2004 szeptemberében publikálta az irányvonalat a VoIP szolgáltatók számára, melyet most a technológiai változások és a felhasználók számának drasztikus emelkedése miatt szükségessé vált módosításokkal szeretnének kiegészíteni. A felügyelet többek között azt is szeretné, hogy a szolgáltatók tegyék elérhetővé felhasználóik számára a segélyvonalak hívását, mely jelenleg a VoIP-ról nem érhető el.

"Jelenleg közel félmillió brit VoIP felhasználó van, szemben a másfél éve mért néhány tízezerrel" - közölte Mark Main, az Ovum szakértője. Majd hozzátette: "Abban az időben még csak a Skype és a British Telecom rendelkezett ilyen jellegű szolgáltatással, ez a piac azóta több mint hússzorosára duzzadt. A két cég mellé számos új lépett a parkettre, olyanok mint az amerikai Vonage, a francia Wanadoo és a Tesco."

Az olcsó illetve ingyenes hívások ellenére a VoIP-ot a megbízhatóság és a minőség miatt sokan nem alkalmazzák.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Poloskák a neten: bankrablás lehallgatással
Lohol a Microsoft az IP-telefonos cégek nyomában
Ötszörösére nőttek a hazai VoIP-percek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!