A Patec magyarországi leányvállalatot hozott létre, s a tervek szerint jövőre megkezdi a préselt, stancolt acél alkatrészek gyártását, elsősorban az autóipar számára. A teljes kapacitáson működő üzem nyolcvan alkalmazottat foglalkoztat majd, a beruházás négymillió euróba kerül - mondta Szikszó polgármestere.
A szingapúri cég azért döntött a magyarországi beruházásról, mert közelebb kíván kerülni európai megrendelőihez. Ez lesz az első európai üzemük, a helyszínért szlovákiai települések is versenyeztek - tette hozzá a polgármester.
Szikszó mellett földrajzi elhelyezkedése, a nyersanyagbeszerzés és a megrendelőknek történő szállítás szempontja döntött, ugyanakkor építeni lehet a közeli megyeszékhely, Miskolc komoly ipari hagyományaira is - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a településen az elmúlt 18 évben alig létesült új munkahely.
A Patec becslései szerint a magyarországi termelési költségek mintegy 8 százalékkal magasabbak, mint Kínában, de a cég sokat takarít meg a szállítási költségen, azzal, hogy nem Kínából hozza az alkatrészeket európai vevőinek. A szikszói leendő üzeméből gyorsabban tud reagálni a megrendelők igényeire.
A Patec eredetileg acélpréselő gépeket gyártott és szállított számos ázsiai országba. Később saját fejlesztésű, csúcstechnológiát és újításokat felmutató gépein maga is megkezdte az alkatrészgyártást, és üzemet hozott létre Kínában és Indonéziában. A szingapúri vállalat szállít a legjelentősebb autóipari és elektronikai cégeknek Ázsiába és Európába. Kutatás-fejlesztési központja Japánban van.