2p

A görög vállalkozók elsősorban a magyarországi bankszektorban, az ingatlanfejlesztésben látnak beruházási lehetőségeket, de az építőipar területén is szívesen együttműködnének - mondta Petrosz Dukasz görög külügyi miniszterhelyettes, a görög külgazdasági kapcsolatok felelőse sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Petrosz Dukasz hozzátette, hogy az építőipar esetében jó együttműködési lehetőséget látnak a magyar cégekkel a többi balkáni országban. Szerinte Szerbia európai uniós csatlakozása is kedvező alkalmat biztosít Görögország és Magyarország gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzésére. A miniszterhelyettes budapesti látogatása a tavalyi miniszterelnöki találkozó folytatása. Petrosz Dukasz 40 tagú delegációjában olajipari, elektronikai és távközlési cégek vezetői is részt vettek.

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára elmondta, hogy a keddi találkozót követően négy témában folytattak megbeszéléseket szakértői munkacsoportok. Így szó esett a szénhidrogén és megújuló energia készletezéséről, szabályozásáról is.

A szakállamtitkár elmondta, hogy az egyik munkacsoportban részt vett a két ország vasúttársaságának vezetője is. Az idén áprilisban indul el a "Hellasz Expressz" munkacímű tesztvonat, amely Thesszaloniki-Belgrád-Budapest vonalon közlekedne.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly január-novemberben a Magyarországra érkező görög import értéke 69,8 millió euró volt, ami 20,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Görögországba induló magyar export értéke meghaladta a 400 millió eurót, ez 39,8 százalékkal több, mint 2006 azonos időszakában.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!