A szóvivő részletek közlése nélkül jelezte, a két vezető egyetértett: az ORTT-nek és a GVH-nak egyre több, a médiapiacot érintő szakmai feladatot kell megoldania, valamint, hogy mindkét hatóság közös célja, "hogy a technológia fejlődés miatt erősödő médiapiaci verseny jóléti hatásai maradéktalanul érvényesüljenek, a fejlődéssel együtt járó tartalmi választékbővülés a fogyasztók javára és a sajtószabadság épülésére valósulhasson meg".
Az ORTT és a GVH elnöke szerint az alakuló médiaszabályozásnak ezeket a célkitűzéseket is szolgálnia kell - áll közleményében.
Múlt pénteken Pataki Dániellel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnökével állapodott meg - elsősorban a digitális átállás adta feladatok kapcsán - az eddiginél szorosabb együttműködésről az ORTT közelmúltban megválasztott elnöke.