1p

Az ír Aer Lingus low cost légitársaság azt tervezi, hogy stratégiai szövetségre lép az amerikai JetBlue-val. Amennyiben a terv megvalósul, ez lesz az első szoros együttműködés két nemzetközi diszkont légitársaság között.

Az egykor állami cégként működő, ám a nála nagyobb Ryanair támasztotta verseny miatt szintén fapados légitársasággá vált Aer Lingus szerint a partneri kapcsolat lehetővé tehetné, hogy az ír és amerikai utazók "egy menetben" foglalják majd le útjaikat Írország és 51 lehetséges célpont között. (Ezek között egyesült államokbeli, mexikói és karibi városok is szerepelnek.)

Az Aer Lingus vezérigazgatója a kapcsolatfelvételt rendkívül fontosnak tekinti mindkét érintett légitársaság számára. Dermot Mannion, aki egyébként a társaság októberi privatizációja és tőzsdei bevezetése óta harcol a Ryanair felvásárlási ajánlata ellen, úgy véli, ezzel megnyílik a lehetőség az ír utazók észak-amerikai repülőútjai előtt, ugyanakkor amerikai utasok millióit irányítja az Aer Lingus honlapjára. A szövetség nyár végén válhat működőképessé.

MTI/

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!