3p

Egyesül a United Airlines és a Continental Airlines. A két amerikai légitársaság összeolvadásával az ágazat legnagyobb vállalata jön létre.

Amerikai sajtójelentések szerint az egyesülési tervet a hétvégén fogadta el a két igazgatótanács. Hivatalosan hétfőn jelenthetik be a több mint 3 milliárd dolláros ügyletet, amelynek létrejöttéhez versenyhatósági engedély is szükséges.

Megelőzik a Deltát

A két társaság részvénycsere útján kíván egyesülni. A United Airlines a harmadik, a Continental Airlines a negyedik legnagyobb amerikai légitársaság. Ketten együtt nagyobbak, mint a jelenlegi piacvezető Delta Airlines. Az ülőhelyek száma alapján a Delta a világ teljes légi személyszállítási kapacitásának 6 százalékával rendelkezik, míg a United és a Continental együtt 7 százalékot ér el.

A tervek szerint az új vállalat a United nevet kapja. A tulajdonosi jogok 55-45 százalékban oszlanak meg a United Airlines anyavállalata, az UAL részvényesei és a Continental Airlines részvényesei között. Az új társaság székhelye a United Airlines chicagói központjában lesz. Vezetője Jeff Smisek, a Continental Airlines 55 éves vezérigazgatója, az igazgatótanács elnöke a Glenn Tilton, az UAL 62 éves vezetője lesz.

Emelkedhetnek a jegyárak

Az utasok számos új célállomás közül választhatnak; a United 100 olyan városba közlekedtet járatokat, ahová a Continental Airlines nem, és világszerte 136 olyan város van, ahová a két társaság közül csak a Continental Airlines gépei járnak. A Continental főként az európai és a latin-amerikai régióban erős, míg a United a Csendes-óceán térségében.

A párhuzamosságok megszüntetésével és az ezzel járó létszámleépítéssel a kapacitás a két társaságot együttvéve 8 százalékkal, a működési költségek 5 százalékkal csökkennek majd a J.P. Morgan elemzése szerint. Az összesített bevétel 3 százalékkal eshet vissza, nem pedig 8 százalékkal, ami a kapacitáscsökkentésből következne. A visszaesés azért lehet kisebb, mert az új óriásvállalat a piaci erejénél fogva sikerrel emelheti a repülőjegyek árát - vélik a J. P. Morgan elemzői.

Fúziók kora

A légi közlekedési ágazat az utóbbi 10 évben 50 milliárd dollár veszteséget szenvedett el. Számos szereplő az egyesülés révén próbál megküzdeni a nehézségekkel, amelyek közül jelenleg az üzemanyag drágulása és a válság miatt csökkenő utazási kedv a legsúlyosabb. Európában egyesült például a francia Air France és a holland KLM, a British Airways brit és az Iberia spanyol légitársaság, a Delta pedig úgy lépett az első helyre, hogy felvásárolta a Northwest Airlinest.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!