3p

A sávolyi motorverseny pálya megvalósíthatósági tanulmányának részét képező szerződéstervezetbe belefoglaltak egy opciós megállapodást, amelynek értelmében a kizárólagos állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül az állam öt éven belül megvásárolhatta volna az adósságokkal terhelt versenypályát a beruházást MFB-hitelből finanszírozó befektetőcsoporttól - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétfőn.

A közlemeny szerint a jövedelmet biztosító üzemeltetési jogok azonban a túlnyomórészt magántulajdonban lévő cég kezében maradtak volna ezután is.

A Fővárosi Bíróság, a sávolyi motorversenypálya - a beruházók által nyilvánosságra hozott - megvalósíthatósági tanulmányának eredetileg kitakart részeinek nyilvánosságra hozatalát rendelte el a TASZ és Bodoky Tamás újságíró által a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ellen indított perben.     A jelek szerint nem véletlenül rejtegették a kérdéses adatokat: a közpénzek pazarlásának példátlan lehetőségét próbálták a szerződéses konstrukcióba beépíteni - áll a TASZ közleményében.

A motorverseny pályáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt a beruházó cég a közvélemény és civil szervezetek nyomására 2010. februárjában hozta nyilvánosságra, de egyes részeket önkényesen kitakart.

A bíróság megállapította, hogy az opciós megállapodás a Magyar Turizmus Zrt.-re vonatkozik, amely cég állami tulajdonban van, "ezért gazdálkodásának átláthatósága közérdek. Ez a szerződéses klauzula a beruházás tervezett jövőjére vonatkozik, amelynek ismerete egyértelműen a tervezett üzlet egyik stratégiai eleme, a felhasználandó közpénzek megtérülését érintő részlet, ezért egyértelműen közérdekű adat." - olvasható az ítéletben.

Az "Opciós megállapodás" elnevezésű pont arról rendelkezik, hogy a Magyar Turizmus Zrt. és a Sávoly Termálcentrum Kft. között létrejött szerződés alapján a Sávoly Termálcentrum Kft. jogot biztosít a Magyar Turizmus Zrt.-nek a versenypálya megvételére, a megegyezett időponthoz képest 5 év időtartamon belül. Az opciós vételár az ingatlanra vonatkozó értékeléstől függően kisebb vagy egyenlő lesz 25 millió forinttal. A megállapodás alapján a Magyar Turizmus Zrt. hozzájuthatott volna a versenypálya infrastruktúrájához - a kapcsolódó hiteltörlesztési kötelezettséggel együtt - amellett, hogy az üzemeltetőnek joga lett volna ellenszolgáltatás nélkül működtetni a versenypályát 20+5 évig." - áll a Fővárosi Bíróság ítéletében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!