2p

A T-Mobile és az Antenna Hungária (AH) szerint sikeres az április elején indított mobiltelevíziós kísérlet, amelynek során azt tesztelik, hogy a két szervezet rendszerei miképpen képesek együttműködni, s élvezhető földfelszíni tv-adást produkálni.

A két távközlési cég képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a mobiltévés kísérlet és szabvány, a Digital Video Broadcasting-Handheld (DVB-H) bemutatásán elmondták: bár csak néhány mobilkészüléken tudták tesztelni az adást, a tapasztalatok jók, s ezért már ma arról tárgyalnak, hogy miképpen folytatják az együttműködést a tesztidőszak július végi zárása után.

Winkler János, a T-Mobile vezetője elmondta: ha a szabályozás kellő ütemben halad, akkor a jövő év közepén elkezdhető a digitális mobiltévés műsorszórás. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha a készülékgyártók utolérik a hálózatgyártókat és -építőket, így megfelelő készülékeket fejlesztenek ki, s dobnak piacra.

A kísérlet során az MTV és az M2, valamint a Duna Tv és a Duna2 Autonómia adását tesztelték.

Az MTI érdeklődésére az eseményen elmondták: a teszt nem kerül sok pénzébe a két cégnek, mivel a készülék- és hálózatgyártóknak is érdeke, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a DVB-H. Winkler János szerint a technológia komoly üzleti sikerrel kecsegtet, mivel a felmérések szerint útközben és munkahelyükön is sokan néznének sport, hír és egyéb műsorokat mobilon.

László Géza, az AH vezérigazgatója kifejtette: a törvény-előkészítés szempontjából nagyon fontos, hogy a döntéshozók lássák, ez a technológia működőképes és az egyik sikerágazata lesz a földfelszíni televíziózásnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!