2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Előbb-utóbb meg kell teremteni a dugódíj bevezetésének feltételeit, mert ahhoz továbbra is ragaszkodik az Európai Unió - erősítette meg a főpolgármester a InfoRádió Aréna című műsorában.

Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra: pillanatnyilag ugyan a parlament által hozott jogszabályok nem teszik lehetővé a díj bevezetését, de miután az előző városvezetés a 4-es metró támogatásának kötelező feltételeként azt bevállalta, meg kell majd valósítani. Várhatóan a különböző körgyűrűk mentén állapítják majd meg a zónahatárokat, és ez érinti majd a tervek szerint a többi között a Róbert Károly körutat és csatlakozó útvonalait is.

Összesen 27 nem csak kifejezetten közlekedési nagyberuházás előkészítésén dolgozik a főváros - közölte a főpolgármester. Tarlós István azt is elmondta: a kormánnyal közösen pályáznak uniós forrásokra a 2014 és 2020 közötti finanszírozási ciklusban.

A főpolgármester szerint a jövő év végéig komoly esély van arra, hogy érezhető változás lesz a 3-as metró felújításában. Tarlós István szakmai, erkölcsi szempontból bűnnek nevezte az elmúlt 20 évben történteket ezen a vonalon, Emlékeztetett arra, hogy a kocsik többsége több mint 40 éves és az elavult pálya miatt jelenleg komoly lassításokkal tudnak csak járni a szerelvények. A négyes metróra utalva megismételte: reményei szerint minden adott ahhoz, hogy március végére elkészüljön a beruházás.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!