2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Népszabadság szerint mérlegeik alapján a múlt év végére jelentős többletbevételeket könyveltek el az online pénztárgépeket áruló cégek.

A lap pénteki cikke szerint a decemberi állapot szerint a legnagyobbat az ECR - Trade Kft. "gurította". A vállalkozás 2012-es árbevétele még 92 millió forint volt, ami tavaly decemberre 1,7 milliárd forintra nőtt, ráadásul hasonló mértékben duzzadt meg a cég forgóeszköz-állománya, ami szintén komoly megrendelésállományt sejtet.

Tóth Tamás ügyvezető elmondta: a cég az idén eddig 3,7 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, június végéig 41 ezer darab Euro 150 TE márkájú gépet adtak ki. A vállalkozásnál így végül 4,7 milliárd forint nettó árbevételt várnak az online átállástól. Nem panaszkodhat a többi kiskasszás vetélytárs sem, így a Prior Cashnél, a Micra-Metripondnál, illetve a Montel Kft.-nél is jelentőset ugrottak az eladások az előző évhez képest.

A mérlegekből persze nem derül ki, hogy kinél pontosan mennyit tett ki a kasszák lecseréléséből származó bevétel, és mennyi származik korábbi tevékenységükből. Így nem tudni, mennyit nyertek, akik már korábban is a piac meghatározó szerepelői voltak. Ilyen a Laurel Kft., amely 2012-es 3 milliárd forintos árbevételét tavaly 3,3 milliárdra szépítette, ugyanakkor a cégről úgy hírlik, hogy a nagy áruházláncoknak értékesített nagykasszák piacán erős.

Gyengébben muzsikált a tavaly júliusban alapított LA Pénztárgép Kft. is, igaz, nemcsak új szereplő volt a piacon, hanem "Cashcube" márkájú kasszája is csak az év elején debütált. A decemberben lezárt cégmérlegben ennek megfelelően nem szerepel kiugró bevételi tétel, ám az LA tájékoztatása szerint időközben közel 10 ezer darabot sikerült értékesíteniük gépükből.

A lap megjegyzi: az év elején az addigi pénztárgépes piacot lényegében újraosztotta, hogy a hatósági fellépések nyomán kiesett a versenyből a kiskasszaüzletet addig uraló Alt Cash Kft. A cég forgalmazási engedélyeinek januári bevonásával mintegy 80 ezer kiskereskedő, boltos, butikos és vendéglátós választhatott magának új szállítót. Úgy tudni, hogy az időközben kialakult sorrend sok esetben megegyezik a cégmérlegekből körvonalazódó erősorrenddel - írja az újság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!