2p

Sorozatos visszahívásai ellenére - vagy éppen a fogyasztói bizalom helyreállítása nyomán -, tavaly is a japán Toyota maradt a világ vezető autógyártója, egy német elemzés szerint.

A Toyota hagyományos fő riválisával, a General Motors-szal, valamint a harmadik helyezett Volkswagennel szemben őrizte meg vezető helyét 2010-ben, és szakértői vélekedés szerint az idén is vezeti majd a világ autógyártóinak sorát.

Ferdinand Dudenhöffer német ágazati elemző - aki a detroiti autószalon alkalmából vizsgálta a globális autópiac főbb szereplőinek teljesítményét - a Toyota tavalyi értékesítését 8,4 millióra becsülte, a 2009-es 7,8 millió után.

A GM Dudenhoffer szerint 8,2 millió járművet értékesített tavaly, 2009-ben 7,5 milliót. Ugyanakkor a GM 2010-ben alaposan előretört Kínában.

A VW tavaly 7,1 milliós értékesítéssel szorult a globális lista harmadik helyére, 2009-ben 6,3 millió járművet adott el.

A negyedik helyen tavaly a Renault-Nissan csoport állt, 6,7 milliós eladással. 2009-ben 6,1 milliót értékesítettek.

Az ötödik Hyundai-Kia 2010-ben 5,7 milliós értékesítést tudhatott magáénak, a megelőző évi 4,6 milliót követően. 

Bár a Toyota változatlanul a legnagyobb autógyártó a világon, de több jelentős piacon visszaszorulóban van; a milliós visszahívások miatt az Egyesült Államokban hónapok óta gyengén megy az értékesítés, Európában pedig a Hyundai, a társasághoz tartozó Kia márkával együtt erősen veszélyezteti a Toyota pozícióit.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!