2p

A tavasz folyamán megjelenhet a bázis hasznosítására kiírandó pályázat, az előkészítés megfelelő ütemben halad - közölte Kolber István miniszterelnöki megbízott az MTI-vel, miután hétfőn egyeztetett a taszári fejlesztésekről Tátrai Miklóssal, a januárban megalakult Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójával.

Kolber István, aki a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) államtitkára is egyben, sajtóközleményében kifejtette: az MNV vezetőjével egyetértettek abban, hogy a repülőtér hasznosításának ügyét továbbra is kiemelten kezelik. A vagyonkezelő minden segítséget megad a pályázat gyors előkészítése érdekében.

A szervezeti átalakítások nem hátráltatják a taszári fejlesztést, ebben az ügyben biztosítani kell a folyamatosságot, hiszen Taszár ügye nem csupán Somogy megye szempontjából fontos, de országos léptékben is kiemelkedő fejlesztés.

Az egyeztetésen szó esett a hasznosítás legaktuálisabb kérdéseiről; az ingatlanok értékbecsléséről, a pályázati feltételek véglegesítéséről, valamint a következő időszak teendőinek ütemezéséről is - tájékoztatott a miniszterelnöki megbízott.

Kolber István tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott: folyamatosak a tárgyalások külföldi és hazai befektetői csoportokkal, akik élénk érdeklődést mutatnak a repülőtér, és tágabban a térség iránt.

A repülőtér hasznosítása kiemelt jelentőséggel bír Somogy megye számára, ugyanakkor alapvető követelmény, hogy a repülőteret olyan befektető kapja meg, aki hosszú távon is fenntartható fejlesztést tervez - hangsúlyozta.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!