A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást fent nevezett vállalkozások és az általuk létrehozott érdekképviseleti szövetség ellen, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy a vállalkozások az érdekképviseleti szövetség tevékenysége mögé rejtve, előzetesen egyeztettek és megállapodtak a főváros és környező településein 2006-2008-ban kiírt taxifuvarozási pályázatainak és közbeszerzéseinek várható nyerteséről.
Az egyeztetések és megállapodások valószínűleg a pályázat várható nyertesének kiválasztására (jellemzően a már korábban szerződéssel rendelkező pályázó érdekeinek figyelembevétele mellett), a pályázati árakra, valamint egyes pályázók pályázatoktól való távolmaradásának elérésére terjedtek ki.
Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges, áll a GVH közleményében.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.