2p

A Gazdasági Versenyhivatal 2 ügyben 4 taxi társasággal szemben megállapította, hogy a vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, amikor különböző hirdetési felületeiken a fogyasztó számára megtévesztő vagy nem érzékelhető módon tüntették fel kedvezményes viteldíjaik igénybevételének feltételeit. A Versenyhivatal ezért összesen 8,6 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásokra, olvasható az mfor.hu-nak küldött közleményében.

A GVH közleménye szerint a Taxi PLUS Szolgáltató Kft. 2011. március 25. és 2011. szeptember 1. között, majd a Taxi PLUS SERVICE Zrt. 2011. szeptember 2. és 2012. február 1. között 150 forint/kilométeres tarifával népszerűsítette szolgáltatását, valamint 1900 forintos ár díjjal ajánlotta repülőtéri transzfer szolgáltatását.

A rádióhirdetéseiben, valamint az általa, illetve az alvállalkozói által üzemeltetett taxikon
elhelyezett reklámmatricákon olyan módon népszerűsítette kedvezményes viteldíját a két
vállalkozás, hogy abból nem derült ki a fogyasztó számára, hogy azt csak a VIP kártyával
rendelkező utasok vehetik igénybe.

A kedvező repülőtéri transzfert reklámozó hirdetésekből sem derült ki, hogy azon az áron csak egy szűk kör veheti igénybe a szolgáltatást: a kedvező transzferdíj csak a repülőtér első termináljára és csak a meghatározott két kerületből volt érvényes.

A Taxi-2000 Hungary Zrt. 2009. május 20. és 2011. február 28. közötti időszakban, a Top Taxi-
2000000 Kft. 2011. március 18. és 2012. június 6. között „Taxi2000” név alatt nyújtott
szolgáltatását 164 forint/kilométeres tarifával népszerűsítette, azonban tájékoztatásaiban a kedvezményes viteldíj alkalmazási feltételeiről valótlan üzenetet közvetített.

A hirdetések főüzenete szerint a viteldíj 164 forint/kilométer, ugyanakkor a tarifa alkalmazásának feltételeit (telefonos rendelés, törzsutas kártya használata) megjelenítő kiegészítő tájékoztatások nem váltak a fogyasztók által ténylegesen észlelt reklámüzenet részévé.

A körülmények részletes vizsgálatát követően a GVH megállapította, hogy a vállalkozások fenti
magatartásukkal a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot folytatottak.

A GVH a jogsértés elkövetéséért a Taxi PLUS SERVICE Zrt.-re 4,7 millió forint, a Taxi-2000
Hungary Zrt.-re 2,2 millió forint, a Top Taxi-2000000 Kft.-re 1,7 millió forint bírságot szabott ki.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!