2p

Ausztriában készülhetnek a Mini koncepciója alapján gyártandó SUV autók. A hírek szerint a Magna International grazi üzemében készülhetnek majd a városi terepjárók.

A kisebb kategóriájú autók piacán kíván újabb vásárlókat szerezni a német BMW, a cég ennek megfelelően városi terepjárók gyártásába kezd. A BMW márkanevet nem érinti a lépés, ott az X3-as lesz egyelőre a legkisebb méret, az új jármű ugyanis a "kult" kocsinak számító Mini nevét viseli majd.

Mivel a Mini oxfordi üzemének nincs elég nagy kapacitása az új modell, a Mini Colorado a CNN beszámolója szerint a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának, a Magna Internationalnek a közreműködésével készülhet. A motorokat a sajtóértesülések szerint a BMW müncheni üzemében készülhetnek, míg a kocsik összeszerelését Grazban végzik majd. A tervek szerint 2010-től indul a termelés, és évente 65 ezer jármű gyártásával számolnak.

A BMW és a Magna illetékesei szerint az ausztriai helyszín azért is ígérkezik megfelelőnek, mivel korábban itt X3-asokat is gyártottak. A bajor vállalat azonban innen áttelepítette a termelést egy saját, amerikai üzemébe, így most a grazi gyárban lenne hely a Mini Colorado gyártásához szükséges gépsoroknak és a megfelelő szakembergárda is rendelkezésre áll.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!