2p

A ThalesNano magyar kutató-fejlesztő cég az egész világra szóló megállapodást kötött katalizátor termékeinek forgalmazásáról, a világ 38 országában jelen lévő Sigma-Aldrich, élettudományi és fejlett vegyipari termékeket előállító vállalattal.

A társaság közleményében kiemelte: a ThalesNano technológiái olyan kémiai átalakulásokat tesznek lehetővé a nagy gyógyszergyártók, a vegyipari és olajipari cégek valamint kutató laborok számára, amelyek a hagyományos kémiai technológiákkal gyakran nem kivitelezhetők. A technológia használatával új anyagok állíthatók elő, továbbá a meglévő vegyipari anyagok előállítása is hatékonyabban és környezetbarátabb módon történhet.

A magyar cég reaktorainak terjesztésére még április végén kötött egyezséget az ITS Group nevű vállalattal, amely a szingapúri, a malaysiai, a thaiföldi és a vietnami piacon teríti a ThalesNano termékeit, míg májusban a japán Ikeda Scientific céggel állapodott meg.

Ürge László, a ThalesNano vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta: a cég az idei első hat hónapban 8 százalékkal növelte milliárdos nagyságrendű árbevételét, év végére azonban a gazdasági válság miatt bizonytalan lehet a növekedés mértéke. A társaság egyéb adatokat nem közölt.

A cég fejlesztése a világon egyedülálló a H-Cube elnevezésű, nanotechnológián alapuló reaktor, amely lerövidíti a gyógyszerkutatásban a hatóanyag kutatásra fordítható időt. A 70 főt foglalkoztató társaság évente több százmillió forintot költ kutatás-fejlesztésre.

A 2004-ben bejegyzett ThalesNano Nanotechnológiai Kutató-Fejlesztő Zrt. jegyzett tőkéje a cégjegyzék szerint 111 millió forint. A tulajdonosok között van a társaság korábbi közlése szerint Dominic Gallello, a Graphisoft R&D Zrt. vezérigazgatója, és Dave Tapolczay, az angliai Medical Research Council vezérigazgatója, akik 2008-ban 2,1 millió euró alaptőke emeléssel lettek részvényesek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!