A levélüzletág hozta a legtöbb pénzt
A társaság összes árbevétele 178,4 milliárd forint lett a múlt évben, ami 9 milliárddal szárnyalta túl az üzleti tervben előirányzottat, és mintegy 12 milliárddal haladta meg a 2005. évit. Az értékesítés nettó árbevétele - eladott áru beszerzési értéke (ELÁBÉ) nélkül - 158,7 milliárd forintra teljesült, ami a tervszámot 3,4 milliárddal haladta meg, a megelőző évi tényszámot pedig mintegy 11,2 milliárddal forinttal.
Szivi László közölte: a nettó árbevétel csaknem felét, 77 milliárd forintot a levélüzletág adta, harmadát, mintegy 50 milliárd forintot a pénzügyi szolgáltatások tették ki. A logisztikai szolgáltatások árbevétele mintegy 8 milliárd forint volt, a nemzetközi forgalomból 8,5 milliárd forint származott. A fennmaradó mintegy 14 milliárd forint pedig az egyéb tevékenységből eredt, hírlapterjesztésből és kereskedelmi - képeslap, bélyeg - értékesítésből.
14 milliárd beruházásokra
A társaság beruházásokra tavaly 14 milliárd forintot fordított, 1 milliárddal kevesebbet, mint 2005-ben. Az összegből elsősorban járműveket vásároltak, postákat építettek és újítottak fel, az informatikai rendszert fejlesztették.
Szivi László kiemelte, hogy az idei év első négy hónapjában 55,6 milliárd forint árbevételt ért el a társaság, ami megfelel az idei évre tervezett 166 milliárdos ELÁBÉ nélküli árbevétel időarányos teljesülésének - a január-áprilisi időszakban a bevételek 52 százalékát a levél üzletág adta. Az időarányosnál magasabb teljesítés oka például az értéknövelt szolgáltatások, a kormányzati és önkormányzati ajánlott és tértivevényes levelek magasabb forgalmának volt köszönhető.
A Magyar Posta az idén 4,1 milliárd forintos üzemi eredményt, és 3,9 milliárd forintos adózás előtti nyereséget tervez. Az idén mintegy 15 milliárd forintot költenének beruházásra, fejlesztésre. Az összegből a tervek szerint mintegy 500 millió forintért korszerűsítik a budaörsi levélfeldolgozó központot. Az idén 16-17 postát újítanak fel, lecserélnek 65 darab 2,5 tonnás kisteherautót.