Mivel a pályán még piaci bevezetés előtt álló modelleket is tesztelnek, azt úgy alakítják ki, hogy a nyilvánosság teljesen kizárható legyen. A tesztközpont mintegy 30 új munkahelyet teremt majd. A tervezett fejlesztést a veszprémi székhelyű Continental Teves Magyarország Kft.-nél is megerősítették.
A világ egyik legnagyobb autóipari alkatrészgyártója tavaly tavasszal jelentette be, hogy a Continental nyugat-európai üzemeiből újabb termékek gyártását telepíti magyar cégéhez. A fék-, illetve menetstabilizáló rendszerekhez kapcsolódó alváz- és kerékszenzorok sorozatgyártása ősszel kezdődött el.
A Continental még 2001-ben hozta létre veszprémi fejlesztő központját, amelyet azóta is folyamatosan bővít. Az anyacégnél 2005-ben döntöttek arról, hogy az úgynevezett EBS, az elektronikus fék- és biztonsági rendszereket fejlesztő és gyártó üzletág központja is Veszprémben lesz. Ennek része a most megépülő tesztpálya.
A 2006-ban 14,9 milliárd eurós forgalmat elérő Continental AG - amely összesen 85 ezer dolgozót foglalkoztat - idehaza két gyárat működtet. A budapesti Continental Temicnél tavaly októberben közel 700 millió forint értékű beruházási programba kezdtek. Az idén tavaszra elkészülő 2500 négyzetméteres csarnokban ugyancsak elsősorban EBS (elektronikus fékrendszer)-alkatrészek készülnek majd - számol be a Napi Gazdaság.