2p

Egyre nehezebben tussolhatók el a céges balesetek, a munkavédelmi felügyelők ugyanis akkor is munkabalesetnek minősíthetik a sérüléseket, ha a dolgozó nem jelentette azt. A munkavédelmi törvény módosításával a hatóság jogköre bővült, így abban az esetben is elrendelhető a munkabaleset bejelentése és kivizsgálása, ha ezt korábban elmulasztották - olvasható a Világgazdaságban.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) statisztikái alapján a kiskereskedelemben, a szárazföldi, csővezetékes szállítás, illetve az élelmiszer- és italgyártás területén dolgozókat éri legtöbbször valamilyen sérülés. A legtöbb szerencsétlenség tavaly is az építőiparban történt, a 123 halálos balesetből 35 ebben az ágazatban következett be.

Bár a statisztikák alapján tavaly csökkent a munkabalesetek száma, nehéz megállapítani, valóban javult-e a vállalatok munkavédelme, vagy csak a be nem jelentett esetek száma emelkedett. A cégeknek ugyanis "megéri" titkolózni. A munkavédelmi bírság kiszabható mértéke akár tízmillió forint is lehet, a bíróság a sérült dolgozónak kártérítést ítélhet meg, és ha bebizonyosodik, hogy a foglalkoztató a hibás a baleset miatt, akkor a munkavállaló kórházi kezelését is neki kell állnia. Tavaly a megsérült dolgozók közel egynegyede 7-13 napig volt munkaképtelen, több mint háromszázan fél évnél is hosszabb időt töltöttek kényszerpihenőn.

A hatósági munkát érintő másik változás, hogy az OMMF felkészítette felügyelőit a munka-egészségügyi feladatok vizsgálatára is. Ez évtől ugyanis az ÁNTSZ-től az OMMF-hez került át a munkahigiéné és a foglalkozás-egészségügy ellenőrzése is. Így a cégeknek mostantól ide kell például bejelenteniük, melyik foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóval állnak kapcsolatban, és hány ilyen szolgáltatásban részesülő alkalmazottjuk van - áll a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!