3p

A kormányzati negyed tervpályázatára csütörtök kora délutánig 10 terv érkezett a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, hat cég pedig megvásárolta a felépítésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzés dokumentációját - mondta Görözdi György, a projekt miniszterelnöki megbízottja sajtóbeszélgetésen Budapesten.

A tervpályázat beérkezett ajánlatait három alkalommal - pénteken, valamint jövő héten hétfőn és pénteken - bontják fel, hogy a szakértők folyamatosan dolgozhassanak.

A 20 tagú szakértői stáb hétfőn lát munkához, a beérkezett pályázatokat július 20-ig dolgozzák fel és készítenek zárójelentést a bíráló bizottságnak. Ez utóbbi 23-án kezd dolgozni, két nappal később megérkeznek a neves külföldi tagok is, majd a zárójelentést 29-ig készítik el. (Az értékelés úgy történik, hogy a 8 tagú bizottságból minden tag bemutatja a rá kiosztott terveket, majd a prezentáció után minősítik azt.) A nyilvános eredményhirdetésre augusztus 2-án kerül sor.

A kivitelezési-üzemeltetési közbeszerzésre augusztus 3-ig kell beadni a pénzügyi-, gazdasági- és műszaki alkalmasságot tanúsító jelentkezést. A KVI augusztus 17-ig dönti el, hogy mely cégek jutottak a második fordulóba, amelyen versenypárbeszéd során választják ki a nyertest. Amennyiben valamennyi részvevő hozzájárul, akkor a párbeszéd együtt folyik, míg ha csak egy is tiltakozik ellene, akkor egyenként kell tárgyalnia az ajánlatkérőnek a pályázókkal. A műszaki és gazdasági kérdések tisztázása után már csak az árban és a végső határidőben lehet licitálni. (Az értékelésnél 95 százalékos súllyal esik latba az ár, és csak a maradék 5 százalékkal a teljesítési határidő.)

Görözdi György elmondta, hogy a tervezett 2009. május végi határidőhöz képest legfeljebb május 15-iki befejezést fogadnak el, mivel nem akarják, hogy a gyorsaság a minőség rovására menjen. A legvégső határidő pedig augusztus 31. lehet. A végső döntést a kerületi és a fővárosi önkormányzat, a Közbeszerzések Tanácsa által delegált egy-egy tag, valamint a KVI közbeszerzési szakértője hozza meg. A Nyugati pályaudvarból a kormányzati negyedhez felhasznált területre kiírt tárgyalásos közbeszerzés lezárult, de azt, hogy a KVI mennyit fizet a MÁV-nak a területért, csak pár nap múlva hozzák nyilvánosságra. (Ezzel az összeggel a MÁV állammal szembeni tartozása csökken.) Az viszont ismert, hogy a vasúti társaság 2,5 milliárd forintot kap készpénzben arra, hogy a Nyugatiban megszűnő funkciókat máshol teremtse meg. Jelenleg a bontási tervek és engedélyek készülnek a területre, majd a bontási munkákra újabb közbeszerzés indul, de úgy, hogy az év végére sima legyen a Ferdinánd híd-Podmaniczky utca-Nyugati pályaudvar megszűnő két külső vágánya közti terület.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!