2p

A Richter Gedeon Nyrt. 2008-ban főbb exportpiacain, euróban számítva 10 százalék fölötti árbevétel-növekedést vár, belföldön viszont 5-10 százalék közötti csökkenés várható - közölte a gyógyszergyár vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

A FÁK-régión belül Oroszországban euróban számolva 10 százalék fölötti növekedés valószínű, Ukrajnában és a többi FÁK-országban viszont dollárban mérve (az elszámolás devizája) 15 százaléknál nagyobb lehet a forgalombővülés - mondta Bogsch Erik.

Hozzátette, hogy az Európai Unióban a 10 százalék fölötti emelkedés a nagykereskedelmi forgalom nélkül értendő. (Ez lényegében a romániai nagykereskedelmi forgalmat jelenti.) Az Egyesült Államok piacán kisebb csökkenést prognosztizált a vezérigazgató.

A Richter idei, első negyedéves, konszolidált teljesítményét elemezve Bogsch Erik elmondta: az oroszországi forgalomban a magánpiac hozza a növekedést, a DLO-szállítások (jóléti program) nem jelentősek. Az európai uniós kivitelben a romániai nagy- és kiskereskedelem árbevétel növelő hatása érződik. Az amerikai kivitel csökkenését a tavalyi kiugróan jó évvel magyarázta.

A magyar piaccal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is kedvezőtlen a gazdasági környezet. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az új egészségügyi miniszter az eddiginél stabilabb környezetet biztosít az egészségügy és a gyógyszergyártók számára is. Közölte, hogy a Richter magyarországi beruházásai visszaestek az első negyedévben, és várhatóan az év további részében is a tavalyinál alacsonyabb szinten alakulnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!