A tízezer fős leépítés azt jelentené, hogy a vállalat minden nyolcadik alkalmazottjától megválik. A gyártó régóta várt takarékossági csomagjának ez a létszámcsökkentés lenne a fő eleme - állítják szakmai berkekben terjesztett tájékoztatók. Egyébként már az ősszel hírek keringtek létszámcsökkentési kilátásokról: akkor Dieter Zetsche, a DaimlerChrysler első számú vezetője a dolgozóknak írt levelében "drasztikus" lépések lehetőségét említette a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung német lapnak.
A vállalat akkori bejelentése szerint a korábban jelzettnél egymilliárd euróval kisebb 2006. évi működési eredményre lehetett számítani, a Chrysler, azaz az amerikai részleg a harmadik negyedévről 1,2 milliárd dolláros veszteséget jelenthet. A cégtől február közepére várható a következő negyedéves eredményjelentés. Detroitban úgy tudják, hogy másfél milliárd dolláros veszteséget jelent majd a DaimlerChrysler német-amerikai óriáscég amerikai részlege.
A Chrysler részleg vezetőjére, Tom LaSordára hivatkozva tavaly szeptember elején a Handelsblatt című német üzleti lap úgy vélte: elképzelhető, hogy jelentős termeléscsökkentéssel javít eredményén a Chrysler, így a korábban tervezettnél hetvenezer autóval kevesebbet gyárt le a második félévben, követve a Ford több mint 120 ezres termeléscsökkentési példáját.